A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) megnyitotta első japán üzemét, amely lehetővé teszi, hogy még az év végén elkezdje a Sony és a Renesas számára készülő okostelefon- és autóipari chipek gyártását. A lépés jelentős mérföldkövet jelent a vállalat számára, mivel ez az első külföldi gyára, amely 2018 óta megkezdi a működését – írta a Nikkei Asia.
Észak-Korea vezetése nyitott a Japánnal fenntartott kapcsolatok normalizálására, és készen áll a japán miniszterelnök fogadására - jelentette ki Kim Jodzsong, Kim Dzsongün észak-koreai vezető húga csütörtökön Kisida Fumio japán miniszterelnök múlt heti kijelentésére reagálva.
Japán hadserege modernizálása részeként négyszáz Tomahawk rakéta megvásárlásáról szóló szerződést kötött csütörtökön az Egyesült Államokkal - jelentették be hivatalosan Tokióban.
Vulkánkitörés a japán Suwanosejima szigetén; 3-as szintű riasztást adtak ki, károkról nem érkezett jelentés.
Japán pénteken kiterjesztette kontinentális talapzatát a Tokiótól mintegy 1000 kilométerre délre fekvő csendes-óceáni szigetek keleti részére, lehetővé téve az ország számára ritka tengeri természeti erőforrások, köztük fémek kitermelését.
Japán az elmúlt években szakított a korábbi pacifista védelmi politikájával, és a haderő fejlesztésére tettek lépéseket. A lépés viszont jelentősen megterheli a költségvetést, ezért várhatóan adóemelésekre is szükség lesz a pénzügyek stabilizálásához – írja a Nikkei Asia.
A szöuli felsőbíróság mint fellebbviteli fórum arra kötelezte Japánt, hogy fizessen fejenként 200 millió von (53 millió forint) kárpótlást a hadserege által a II. világháború alatt szexrabszolgaságra kényszerített nőknek – jelentették be csütörtökön hivatalosan.
A világ legnagyobb állami nyugdíjalapjának számító japán nyugdíjalap 683,2 milliárd jen, azaz mintegy 4,5 milliárd dollár veszteségről jelentett a harmadik negyedévben, miután jelentősen visszaesett a belföldi kötvényállományának értéke - közölte a Bloomberg.
Japán hagyományosan óvatosan kezeli a közel-keleti kapcsolatait, igyekszik távolságot tartani a helyi konfliktusoktól. A South China Morning Post beszámolója szerint Tokió erős gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol a térségben, amelyeket most megpróbálhat felhasználni a feszültség enyhítéséhez.
Szerdán ünnepélyes keretek között átadták Észak-Korea első, nukleáris csapásra is képes tengeralattjáróját. Ez mérföldkőnek tűnik az ország fegyverkezési versenyében, azonban a szakértők szerint visszafogottságra int néhány jel - írja a Reuters.
A japán legfelsőbb bíróság hétfői ítéletében utasította Okinava szigetének vezetőségét az amerikai légitámaszpont új kifutópályáinak megépítésére. A bíróság elutasította Okinava fellebbezését, így újból megkezdődhetnek a helyi lakosok tiltakozását kiváltó építkezések, melyekkel a sziget kevésbe lakott területére terveznek áthelyezni egy légitámaszpontot.
A tervek szerint megkezdte Japán csütörtökön a fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizének a Csendes-óceánba engedését a helyi halászok és szomszédos országok tiltakozása ellenére.
Japán nem fog beavatkozni a piacon, hacsak a jen nem esik 150 alá a dollárhoz képest - állítja egy korábbi jegybanktisztviselő. A dollár kedden kilenchavi csúcs közelében járt a jennel szemben, ami olyan spekulációkat váltott ki, hogy Tokió esetleg közbeavatkozik a valuta támogatása érdekében.
Két nap múlva megkezdik a fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizének a Csendes-óceánba engedését - közölte kedden a japán kormány.
Észak-Korea kilőtt két ballisztikus rakétát a Keleti-(Japán-)tenger irányába - jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága helyi idő szerint keddre virradóra.
A ma délelőtti órákban Japán Kagosima prefektúrájának vizeire úszott egy kínai felderítőhajó - számolt be a JapanTimes. A japán hatóságok tiltakozásukat fejezték ki Peking felé. Az eset nem újdonság, a Japán Védelmi Minisztérium szerint viszonylag rendszeresen történik ilyen.
Történelmi magasságokban járt az amerikai tőzsdeindex.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az igazságügyi minisztérium hozta nyilvánosságra. Biden kampányígérete teljesülhet.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.